Rallye du Var
 

Rally du VAR, összefoglaló
2011. november 27.

Sikeresen teljesítette a Francia rali bajnokság utolsó futamát a Rally du VAR-t a Bútor Róbert – Tóth Imre kettős, akik az R3-as kategória 8., valamint az abszolút értékelés 22. helyén zártak. A csapattulajdonos-pilóta csak szuperlatívuszokban tudott beszélni a Citroen DS3 R3T versenyautóról, amellyel most első alkalommal ment élesben.


Bútor Róbert (Citroen DS3 R3T):

Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nehéz versenyen hibamentesen mentünk végig. Az egész csapat kiválóan üzemelt, aminek nagyon örültem, hiszen mindkét autónk újra bizonyított. Én most először próbálhattam ki élesben a DS-t, amely a teszten még néha furcsán viselkedett, de most a futamon már percről-percre gyorsabban tudtam menni vele, és nagyon élveztem is. Egy év kétkerekes kihagyás után érdekes volt visszaülni és újra beletanulni. Az utolsó szakaszig a DS3-ak között a negyedik helyen álltunk, az R abszolútban a hetedik helyen, ami a több mint 40 darab R3-as homologizációjú kocsi között elfogadható, sőt számomra jó eredménynek tűnt, amikor egy technikai hiba miatt kicsit vissza kellett vennünk a tempóból és egy hellyel hátrébb csúsztunk. Szintén furcsa volt, három év kihagyás után újra Tóth Imivel versenyezni, aki szokás szerint profin végezte a munkáját. Alapvetően pozitívan értékelem az egész versenyt, hiszen ennyire nehéz körülmények nagyon kevés helyen vannak. Nagyon sokat kellett mennünk sötétben, nagyon hosszú szakaszok voltak, és még a kellemes időjárás ellenére is voltak nedves felületek, többek között hajnalban, vagy éppen este. Reggel még ködös szakasszal is találkoztunk, tehát valóban emberes feladat volt pontosan végigmenni, az egysávos utakon, és a 230 kilométer gyorsaságin 3 nap alatt. Külön büszke vagyok Zoltánomra, aki végig koncentráltan és pontosan versenyzett, s ezáltal letette névjegyét a roppant kemény és népes Francia bajnokságban is. Köszönöm a csapat és a csapatvezetés, valamint a szponzorok segítségét, remélem visszalátogathatunk majd jövőre erre a futamra, hiszen itt a helyismeret hatalmas előny.


Hatalmas sikerrel, az abszolút értékelés 33. helyén, és az R2-es csoport harmadik helyén fejezte be az 57. Rally du VAR-t a TBR csapat kettőse, Bessenyey Zoltán és Nyirfás Julianna. A Citroen C2R2MAX-al induló páros ezzel a legjobb külföldi helyezést is megszerezte, a hasonló autók között.


Bessenyey Zoltán (Citroen C2R2 MAX):


Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, Juli is és én is, hiszen álmodni sem mertünk volna róla, hogy képesek lehetünk felvenni a harcot a helyi menőkkel. Úgy érkeztünk a francia versenyre, hogy ha beférünk valahová az 5.-8. helyre akkor már büszkék lehetünk magunkra. Majd az első napon sötétben, az esti szervizben szembesültünk azzal, hogy a rossz rajthelyünktől függetlenül (hiszen közel 100 hellyel a francia pilóták mögött indították a külföldi mezőnyt) sikerült a második helyen zárnunk a Citroen R2 Trophy-ban. A szombati napon aztán kiderült, hogy ez a siker főképpen az estének volt köszönhető, hiszen nagyon sokan igencsak felgyorsultak, főképpen a hosszú, 33 kilométeres szakaszra. A szombati napon végül az R2 negyedik, míg a Citroen R2 Trophy harmadik helyén álltunk, ami még mindíg egy álommal volt egyenlő. Vasárnap reggel a felkelő napban, és ködös szakaszon kezdett a mezőny, ahol sikerült gyorsaságit is nyerünk az egész R2-es mezőnyben, amire nagyon büszkék vagyunk, ráadásul ott az R3-as időktől sem voltunk messze. A maradék két darab 33 kilométeres pályán már csak beosztással kellett mennünk, és végül sikerült megtartani a megfelelő előnyt, sőt az R2 értékelésében még egy helyet előre is léptünk. A kocsi másfél szakaszon még a szombati napon rakoncátlankodott, ugyanaz a probléma volt vele, mint Aradon és Veszprémben, de szerencsére a TBR csapat már előre bekészítette a kocsiba az alkatrészt, és megtanították kicserélni etapon, így amikor időnk volt rá azonnal saját kezűleg megoldottuk a gondot, és újra forgott a C2-es motorja rendesen. Sikerült gyorsan alkalmazkodnunk a Pirelli abroncsokhoz is, sőt a végére már majdnem jobban élveztem vele a versenyzést, mint a francia gyártó gumijaival. Hibátlanul tette a dolgát Juli mellettem, aki 10 napon keresztül vezényelte a munkát, és tökéletesen diktált, sőt amikor érezte, hogy elveszítem a koncentrációmat, akkor még gyorsított is rajtam, nem egy alkalommal. Szokás szerint kell dicsérnem a TBR csapatot, akik a megszokott 100%-os teljesítményt és 100%-os kocsit hoztak Franciaországba, amivel nem volt nehéz gyorsan menni. Azt hiszem életemben nem mentem még ennyire gyorsan, és még nem teljesítettem ennyire nehéz és összetett versenyt. Tisztán látszott, hogy este és a nehezebb körülmények között voltunk gyorsak, de a hosszabb pályákon még van hova fejlődni. Azt hiszem a kihagyott pécsi IRC után ez nagy elégtétel és nagy befejezése volt a szezonomnak, amely továbbra is 100%-os. Köszönöm továbbá a családomnak akik végig mellettem voltak és a régi és új szopnzoroknak, akik velünk együtt izgulták végig a 3 napot.



Friss infók
2013.03. Peugeot 207 S2000
2013.03. Így épült a C2R2 MAX
2013.03. Bevezető
2013.01. Így épült a DS3
2011.11. Rallye du Var összefoglaló
2011.09. Mecsek rallye összefoglaló
2011.08. Arad rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő rallye összefoglaló
2011.05. Miskolc rallye összefoglaló
2011.03. Eger rallye összefoglaló
2011.03. Aszfalt teszt