Bükfürdő rallye
 

Bükfürdő rali 2011
összefoglaló

 

2011. június 6.

Abszolút 5. helyen zárt a Bútor Róbert – Igor Bacigal kettős a 2011-es Magyar Ralibajnokság első murvás versenyén Bükfürdőn, ezzel továbbra is versenyben van az év végi bajnoki címért. Bútor kis különbségekkel szorult le a dobogóról, ami főképpen a hibás gumiválasztásnak volt köszönhető. A csapat másik egysége sikeresen vette a harmadik akadályt is, és a hazai mezőnyben egyedüliként harmadik kategóriagyőzelmüket is bezsebelték. Bessenyey Zoltán és Papp György ,ezzel maximális pontszámmal vezeti a 6-os kategória bajnoki tabelláját.
 

Bútor Róbert:

Vegyesek az érzelmeim, hiszen a kocsi most olyan volt, amire számítottam. A miskolci verseny után nagyon sokat egyeztettünk a PH Sporttal és a csapatunk tagjaival és beláttuk, hogy még komolyabb felkészülés kell a hazai bajnoksághoz, ezért új mérnökkel és új motorral hozták a Peugeot-t a versenyre. A teszten nagyon jól éreztem magam, hiszen a mérnök nagyon sokat tudott segíteni nekem. A verseny már nem indult ilyen jól, hiszen azonnal rossz gumival mentünk ki az első körre, mivel nem volt tapasztalatunk ezen a téren sem, ami ha nem is vészes, de azonnali hátrányt jelentett. Nem tudtam olyan tempót menni, amit elvártam volna magamtól. Amikor Herczigéknél meg kellett állnunk, akkor láttam, hogy nincs értelme túlvállalni a dolgot, és meg is hoztam magamban a döntést, hogy inkább a nézőknek autózom picit. Ezzel persze a harcot is dobtam magamban és valahol beletörődtem az 5. helybe és a pontgyűjtésbe, ami nem jellemző rám. Soha nem volt a kedvencem a Szombathely, vagy Bükfürdő rali, és most meglepő módon mégis tudtam élvezni, amin magam is meglepődtem. Talán az én helyzetem mellett a csapat szereplése volt ami megnyugtatott,hiszen a két fiú megint nagyot alkotott. Menya végig uralta a 2WD bajnokságot és nyert, Zoli pedig, ahogyan vártam is tőle megint nagyot fejlődött, és határozott tempót diktált, meggyőző fölénnyel nyerte a kategóriáját, valamint negyedik lett a kétkerekesek között. Büszke vagyok a TBR munkájára és köszönöm a szerelők, valamint a többi csapattag munkáját!

 

Bessenyey Zoltán (C2R2MAX):

Nincsenek szavak arra, hogy mit érzek, hiszen szívből nem szerettem eddig ezt a fajta murvaversenyt. Mindig egy szükséges rossznak tekintettem, most azonban nagyon megváltozott a helyzet. Már a csütörtöki teszten éreztem, hogy más a sebesség amit diktálok, és ez tetszett, csak akkor még nem tudtam ez mire lehet elegendő. Vasárnapra kiderült, hogy ez szerencsére elég volt egy újabb, és nagyon fontos győzelemhez, hiszen a laza talajon is megmutattuk, hogy számolni kell az R2-es kocsikkal, és nemcsak én, hanem még másik két pilóta is. Az, hogy pályafüggően tudtam lépést tartani az R3-as kocsikkal nagyon meglepett, de ugyanakkor jó előjel a többi murva futamra. Nagy újdonság volt, hogy ha nyugodt és kikapcsolt “feltöltődött” állapotban állsz oda egy rajthoz, akkor lazán lehet remek eredményeket elérni. Voltak olyan gyorsaságik, amiknek a végén Gyurival örömmel fújtuk ki magunkat. A kocsi, ahogyan ez már megszokott, ismét hiba mentesen muzsikált, egyetlen karc sem esett rajta. Látva az utakat és a szombati sártengert, ez számomra a legfontosabb eredmény. A bajnokságban nagyot léptünk előre,hiszen egy újabb győzelemmel, 10 pont fölé növeltük az előnyünket. Mondhatnám, hogy várom a többi murvát, de ez még így ebben a formában nem igaz. Valóban élveztem a hétvégét, de azért 3 darab Mecsek ralinak jobban örülnék!

Köszönöm a család, a szponzorok, Gyuri és nem utolsó sorban Bútor Róbert segítségét! Valaki kérdezte a verseny végén, hogy minek köszönhető ez a hatalmas fejlődés a laza talajon, amitől alapvetően féltem is… a válaszom két szó volt:  Bútor Róbert!
 

Újabb győzelem a hétvége mérlege a Citroen-MHH Rally Team csapatának, hiszen Krózser Menyhért és Lovay Miklós megnyerték az idei első murvás futam, a Bükfürdő Rali 2WD versenyét, és ezzel élen zártak az 5-ös kategóriában is. A győzelmekkel mindkét bajnokságban tovább növelték az előnyüket.
 

Krózser Menyhért (DS3 R3T):

Természetesen nagyon örülünk, hiszen a győzelem nagyon fontos volt számunkra, ahhoz hogy a bajnokságban majd sikerüljön a végcélt elérnünk. A verseny nem volt könnyű, hiszen a kiszámíthatatlan időjárás eléggé megnehezítette a dolgunkat, és az első nap második körében még el is gumiztuk magunkat, mert az esőre is zárt mintás gumikkal mentünk ki. Szerencsére nem kerültünk nagy hátrányba és a szombati utolsó szakaszon egy kiemelkedő időt autózva újra vissza tudtuk venni az egyetlen gyors erejéig átadott vezetést a 2WD értékelésében. A második napon normál, visszafogott tempót próbáltunk diktálni, ami megbosszulta magát, mert a harmadik szakaszon egy kicsúszás lett az eredménye. Szerencsére egy tolatással megúsztuk a dolgot, de az előnyünk minimálisra csökkent, így a maradék három szakaszra maradt a döntés. Megpróbáltunk gyorsan de biztonságosan menni és sikerült az előnyünket tovább növelve megnyernünk a versenyt, ezáltal a küldetést teljesítettük. Nagyon köszönöm a csapatvezetésnek és a szponzorainknak, hogy ilyen körülmények között mehettünk, most azt hiszem nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé. Kíváncsian vártuk, hogy fog viselkedni a DS3 murván, de a teszt után nyugodtan vártuk a versenyt mivel sikerült jól beállítanunk, éreztük, hogy gyors lesz és képesek leszünk a győzelemre. A kocsi hibamentesen ment végig, ami nagyon fontos egy ilyen kiélezett küzdelemben, ezért a TBR csapatnak vagyok hálás. Azt hiszem, most az első murva versenyen, hasonlóan az Eger Rally-hoz, megint bizonyított a piros csapat, hiszen a Citroen DS3 és Mi is megmutattuk, hogy képesek vagyunk nyerni. Már most nagyon várom a veszprémi futamot, ahol sokkal több ugratóval, keményebb felülettel és körülményekkel és nem utolsó sorban a kánikulával kell majd megküzdenünk.



Friss infók
2013.03. Peugeot 207 S2000
2013.03. Így épült a C2R2 MAX
2013.03. Bevezető
2013.01. Így épült a DS3
2011.11. Rallye du Var összefoglaló
2011.09. Mecsek rallye összefoglaló
2011.08. Arad rallye összefoglaló
2011.07. Veszprém rallye összefoglaló
2011.06. Bükfürdő rallye összefoglaló
2011.05. Miskolc rallye összefoglaló
2011.03. Eger rallye összefoglaló
2011.03. Aszfalt teszt